Gyakori kérdések

Első szakképesítés

A Magyar Állam az első OKJ-s szakképesítés megszerzéséhez támogatást nyújt a tanulóknak. Első OKJ-s szakképesítésnek számít a szakképzés akkor (azaz igénybe vehető a támogatás), ha még nincs szakképesítése a tanulónak (nincs OKJ-s bizonyítványa vagy felsőfokú diplomája, csak érettségije van). Nem számít ebből a szempontból szakképesítésnek, azaz igénybe vehető a támogatás akkor is, ha nem iskolarendszerben szerezte az OKJ-s szakképesítést (tanfolyamot végzett). Továbbá amennyiben a már meglévőnél magasabb szintű képzésen vesz részt a tanuló, akkor is igénybe veheti a támogatást (pl: középfokú kereskedelmi ügyintéző képzést szerzett iskolarendszerben, de iskolánkban felsőfokú kereskedelmi szakmenedzser képzésen vesz részt).

Nappali vagy esti tagozat?

A nappali és az esti tagozatos képzések között két alapvető különbség van. Az első, hogy nappali tagozatra csak 22 éves korig jelentkezhetnek (év-vesztesek 23), ugyanakkor estire 18 év felett korhatár nélkül. A másik nagy különbség, hogy nappali tagozaton számos többlet-kedvezményt nyújt az állam (családi pótlék, kollégium, egészségbiztosítási ellátás, stb.), az esti mellett viszont lehetőség van a napi 8 órás munkavállalásra. Nappali tagozaton az óralátogatás nagyon fontos. Kiemelt figyelmet fordítunk a hiányzások ellenőrzésére, hiszen egy nappali tagozatos tanulónak legfőbb feladata a tanulás.

Laptop használatra?

Nappali tagozatos, felsőfokú szakképzésen résztvevő tanulóink (kivéve Web-programozó) használatra laptopot kaphatnak a tanulmányi idő alatt. A laptopok új, Albacomp típusú, beépített kamerával, WIFI-vel és DVD íróval ellátott gépek, laptop táskával, biztosítással és biztonsági zárral, Windows Vista operációs rendszerrel. Amennyiben a tanulónál a használat (kiadás időpontja és visszavétel időpontja közötti idő) sérülés éri a gépet, abban az esetben a biztosítási önrészt a tanuló állja. A laptopok iskolai tárolására intézményünk számzáras lemezszekrényeket biztosít.

Miért lehet előnyös az egyéves képzés a kétéves képzésekkel szemben?

Az egyéves és a kétéves képzések közötti különbségeket érdemes megismerni, mielőtt választásra kerül a sor. Az egyéves képzések esetében mód van arra, hogy azok elvégzése után szintén tandíjmentesen részt vegyen a kétéves képzésen (feltétel, hogy ugyanazon a szakirányon). Így az államilag támogatott tanulmányi évek száma háromra nőhet, méghozzá úgy, hogy az esetleges későbbi, állam által finanszírozott főiskolai vagy egyetemi évek száma nem csökken. Továbbá, ha valakinek a "gyors" szakma, (bizonyítvány) szerzés a legfőbb cél, akkor szintén az egyéves képzést ajánljuk.

Kétéves felsőfokú szakképzések, de miért pont itt és nem a főiskolán/egyetemen?

A kétéves felsőfokú szakképzéseinket (FSZ) főiskolákkal és egyetemekkel kötött úgynevezett akkreditációs szerződés alapján végezzük. Ez azt jelenti, hogy tanulói jogviszony előnyeit élvezheti (pl. családi pótlék) ugyanakkor kreditpontokat gyűjthet és a felvételire is plusz pontokat kaphat. Talán az egyik legfőbb előny, hogy a felsőoktatásban (főiskola, egyetem) hallgatói jogviszonyban államilag finanszírozott 12 félévet a nálunk végzett tanulmányok nem "fogyasztják"; míg ha mindezt egyetemen vagy főiskolán végzi valaki, akkor 8 félévre apad a megmaradt "ingyenes" keret.

Informatikai szakirányon milyen számítógépeken tanulnak a résztvevők?

Intézményünk informatikai szakirányán résztvevők korszerű számítástechnikai eszközökön sajátítják el ismereteiket. Jöjjön be, és kérje meg kollégáinkat, hogy mutassák meg termeinket/géptermeinket. Beszéljen az oktató tanárainkkal és tegye fel bátran speciális kérdéseit, amire oktatásszervezőink esetleg nem tudnak válaszolni!

Szakmai gyakorlat?

Nappali tagozaton, a felsőfokú szakképzések esetében összefüggő nyári gyakorlat formájában kell munkatapasztalatot gyűjtenie, majd erről írásban beszámolnia a tanulóknak (Felsőfokú szakképesítések esetében 9 hét – kivéve: 1. Banki szakügyintéző és Pénzügyi szakügyintéző ahol 6 hét. 2. Jogi asszisztens esetében 100 óra - jogi asszisztens esti tagozaton a képzésbe beépítve. Idegenvezető képzés esetében 90 óra.). Esti tagozaton a legtöbb esetben releváns munkatapasztalattal kiváltható.

Kötelező könyvek/jegyzet díja?

Kötelezően megvásárolandó könyvcsomag nincsen. A jegyzetek jelentős része digitális tananyag formájában hozzáférhető. Iskolánk e-mellett rendelkezik könyvtárral, amelyben elsősorban a szakképzéshez szükséges szakirodalom és jegyzetek érhetőek el olvasótermi használatra, valamint – mindhárom intézményegységünk fővárosban-megyeszékhelyen-nagyvárosban van, így a közkönyvtári ellátottság is kiemelkedően jó. A felsőfokú szakképzések esetében az új OKJ szerinti szakképzéshez igazított egyetemi jegyzetek folyamatosan jelennek meg. Ezek beszerzésében oktatásszervezőink segítséget nyújtanak. A nyelvi képzés tankönyveit az iskola épületén belül szerezhetik be a tanulók. (szintfelmérőt követően derül ki, hogy melyik könyvcsaládból tanul a jelentkező).